A Szegedi Kortárs Balett ezúttal nem friss bemutatót, hanem egy kortárs klasszikust (ha létezik egyáltalán ilyen) hozott el, talán nem véletlenül. Az együttes ezzel kis híján becsatlakozott a táncfesztivál kerek számaihoz, hiszen Carmina Burana című koreográfiájukat tegnap este mutatták be 301. alkalommal. Táncmű esetében tetemesnek mondható ez a szám, a produkció több, mint tíz éve színpadon van, a siker pedig töretlen.

A Carl Orff zenéjére készített koreográfiát a közel húsz táncos nem balett szőnyegen, hanem egy kiégett fűszerű fémláncokkal szegélyezett térben táncolta el. A jelmez némileg utal a vágánsköltészet fénykorára, de én azonnal asszociáltam a hippi korszakra is, ami kiemeli a darabot a középkorból.

A kantáta tempója sodró, a táncosok pedig mennek vele. A zenemű második vagy harmadik etapjában megjelenő halál karakteréhez a koreográfus Juronics Tamás a bábművészetből merített ihletet. Egy darabig hatalmas, vészjóslóan statikus, konstans jelenlétével figyelmeztet: életünk egyetlen megkérdőjelezhetetlen momentuma hozzá köthető, majd leszállva az emberek közé elveszti az emberek életére gyakorolt dominanciáját, legyűrése, megsemmisítése, ennek színpadi megjelenítése bravúros.

A nap, a fény az élet diadalmaskodik, azonban nem sokáig örülhetünk az emberek boldogságának. A központi szerepet betöltő női alakot hirtelen mégis magához ragadja az enyészet.

Csodás előadást láthattunk, ma este az Állami Népi Együttes folyatja a Nagyszínpadon!