Balettgálával indult a fesztivál hatodik napja, majd a Győri Balett miniFesztivál zárult le két új darabbal.

A Nagyszínpadon a Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Balett egy-egy produkciója kapott helyet.

Elsőként a győri növendékek léptek színpadra Sebestyén Bálint, a Győri Balett Harangozó-díjas táncművészének Symphony című darabjában, amely Beethoven zenéjére készült.

Bár rövid lélegzetű koreográfia volt, a táncosok nagy utat jártak be. Zakóba zárva, belső börtönükből kijutva megtalálták a szabadsághoz vezető utat, ahol immár fehér ingben, megtisztulva táncolhattak az Örömódára.

A Magyar Táncművészeti Egyetem Robert North A halál és a lányka című darabját hozta el Győrbe.

A már klasszikusnak számító koreográfiát elég sokszor láttam, mégis mindig lenyűgöz a költőisége, a koreográfus zenei érzékenysége, halállal való végletes kapcsolatunk, az evilág és a túlvilág finom ábrázolása. És ez most sem volt másként. Ahhoz képest, hogy fiatalok táncolták el ezt a művet, sikerült nemcsak a mozdulatokat, hanem a darab érzelmi esszenciáját is bemutatni.

Ezek után hatalmas ugrással egy teljesen másfajta világba kerültünk a Magyar Nemzeti Balett által, akik a Nederlands Dans Theater egykori koreográfus-párosa, Sol Leon és Paul Lightfoot Sad Case című produkcióját mutatták be.  A Sad Case az angol szlengben szánalmas, furcsa, nevetséges emberre utal. Az öt táncosra komponált koreográfiában pedig abszurdumból, furcsaságokból és humorból nincs hiány. A fekete-fehér-szürke árnyalatokban domináló táncosok néha madárszerű máskor bohócra emlékeztető, furcsa karakterek.

Mozgásuk groteszk, kapcsolataiban ügyetlenek, mégis nagyon szerethető figurák. A hullámzó, eltúlzott érzelmek, a kitörő energia erotikusan és játékosan lüktető latin zenére jelenik meg, és megmosolyogtat még órákkal később 

A színház előtt ekkorra már tele nézőtér előtt játszott a Budapest Bár. Dalaikra mindannyian együtt táncoltunk és énekeltünk.

Majd hamarosan a Győri Balett Stúdió felé vettem az irányt, ahol a Győri Balett miniFesztivál zárónapján Egy lépéssel közelebb címmel két koreográfiát láthattunk.

Sebestyén Bálint Műanyag szimfóniáját a környezetünkért való aggódás hozta létre. Amikor belépünk a stúdióba a táncosok már színen vannak, ahogy bemelegítenek, zörögnek a mellényként rajtuk lévő műanyag zsákok. Majd ahogy berobban az élő zene, minden kaotikussá válik, és pillanatok alatt tele lesz szeméttel a színpad.

A tévéképernyőn kivetítve bepillantást nyerhetünk a jövőbe, ahol nem lehet védőmaszk nélkül levegőt venni, ahol a Föld megtisztul, ám az emberiség eltűnik. Sebestény Bálint, szinte agg varázslóként jár körbe egy világító fácskával a kezében, mintha kiutat akarna mutatni nekünk. A dinamikus produkció, amelyben mi nézők is szemetet szedünk, nemcsak felnőtteknek elgondolkodtató, nagyon jól működne középiskolásoknak kortárs táncra és környezettudatosságra való beavatásként is.

Az utópiából visszakerültünk a jelenbe: a Győri Balett egy másik táncművésze, Luigi Iannone debütált koreográfusként Tales of Life című darabjával. Mint címe is mutatja a produkció történetek sorozata az életről általában. Nem egyetlen személy szemén keresztül látjuk a világot, hanem egyszerre több sorsot, motívumot és mozgatórugót láthatunk. Megelevenedik előttünk mindaz, ami saját életünk része is: szerelem, barátság, megromlott kapcsolatok, elengedés és halál.

Ugyanakkor szimbolikus alakok is megjelennek, akik talán a sorsot vagy a rossz hatásokat testesítik meg. A mozgásanyag és a zene követve a klipszerű jeleneteket, ugyanilyen változatos. A fehér balettszőnyeg négy sarkában neonszerű csövek szolgáltatják a fényeket, amelyek néha vörösen izzanak, erőszakot vagy szenvedélyt jelképezve vagy éteri fehérek, amelyek egy másik dimenziót tárnak fel előttünk.

Így fejeződött be az első Győri Balett miniFesztivál, és én már kicsit szomorúan gondolok arra, hogy holnap lesz a táncfesztivál utolsó napja.

 Fotók: Szabó Béla