Fesztivál! Végre!
Reggel 7 óra van. Elkezdődött!!!
Nem bolondultam meg. :-)) Tisztában vagyok vele, hogy a 16. Magyar Táncfesztivál hivatalos megnyitója csak este lesz, viszont az első online előadás már mostantól elérhető! Az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Vérző patak című produkciója, amelynek kiindulópontja Arany János Ágnes asszony című balladája, ma 22 óráig tekinthető meg.
Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Fotó: Csendes Krisztina
Már fesztivál első napján is több programból lehet válogatni (és ez még csak a kezdet!). Az Apátúr-házban 15 órakor kezdődik az MMA Konferencia, amelyet 18 órakor a MANK Táncképek című kiállításának megnyitója követ. A fesztivál ünnepélyes megnyitója 19 órakor lesz, majd 19.30-kor a közösségi vetítésen a Magyar Nemzeti Balett Tűzmadarak című előadását lehet megtekinteni. Venekei Marianna legújabb koreográfiáját Igor Stravinsky csodálatos zenéje, valamint Márai Sándor Füves könyvének A nőkről és a madarakról című fejezete inspirálta. A vetítés után magának a koreográfusnak, valamint a Magyar Nemzeti Balett igazgatójának, Solymosi Tamásnak is lehet majd kérdéseket feltenni.
Magyar Nemzeti Balett Fotó: Rákossy Péter
Én már úton vagyok Győrbe, és a következő napokban mindenről beszámolok, ami a virtuális téren kívül történik.