Szinte a lehetetlent kísérlem most meg, amikor megpróbálom szavakba önteni mindazt, amit láttam és átéltem a Győri Balett Ne bánts! című előadásán.

Már maga a helyszín is kísérteties és egyben tökéletes választás ehhez a darabhoz. A mélybe kell szállnunk: az Árpád úti parkolóház mínusz 2. szintjére. Ahogy belépek az épületbe, látom, hogy a lépcsőház tele van ragasztva rajzokkal, amelyek gyerekek készítettek egy korábbi előadás után. Nem tudok megállni, és elidőzni előttük. Nem állok rá készen. Még nem… Megérkezem a mínusz 2. szintre. Megborzongok. Sötét van és hideg, csak a falra vetített installáció és a többi kiállítás tárgy biztosít némi fényt.

Ezt is későbbre hagyom, nem akarom rosszul érezni magam, nem akarok belegondolni mind abba, ami majd az előadáson következik.

A Ne bánts! a családon belüli erőszakot mutatja be a tánc lélekbe hatoló erejével. Ez elől már nem lehet kitérni, olyan nincs, hogy becsukom a szemem és nem veszek róla tudomást.

A rideg betonfalak között a színpadon először minden szinte normálisnak tűnik, de csak első látásra. Ha jobban megnézzük, ahogy az apa (Artem Pozdeev), az anya (Matuza Adrienn) és a kislány (Herkovics Eszter Adria) három különböző szobában áll, érezhető, hogy a belső törés a család egységében már elkezdődött. A kislány még fehér ruhában boldogan táncol barátaival, de az apa távoli jelenléte már beárnyékolja az önfeledtséget, majd teljesen átveszi az uralmat.

Nem érthetjük, mi viszi rá az apát tettére, mintha valami démon (Daichi Uematsu) szállta volna meg, mintha tudomása se lenne róla, mit tesz. De később, amikor felvételről hallhatjuk, milyen lelki játszmákkal tartja fogva gyermekét, teljesen világos, hogy tudja, mit csinál.

Az anya érzi, hogy valami nincs rendben, de minden próbálkozása hiába való. Az egyik jelenetben, amikor álarc mögé bújva próbálja a lelkiismeretfurdalását enyhíteni, és nem tudomást venni arról, ami odahaza történik, az az érzésem támadt, hogy lehet, ő is áldozat volt egykor.

A kislány mindeközben elveszíti a tisztaságát jelképező fehér ruháját, feketében jár, rémálmaiban valamint a valóságban is démonok tartják fogva. És már a külső segítségben sem bízik. A korábban baráti és szeretetteljes mozdulatok mocskossá és ijesztővé válnak. És szívbe markoló látni, mennyire egyedül van!  

Velekei László koreográfiájában az erőszakos jelenetek brutális költőiséggel vannak megfogalmazva, a felvételről elhangzó suttogások, monológok kivetülnek a mozdulatokra. A táncosok pedig hihetetlen belső erőket mozgósítva égnek el a színpadon.

A darab utáni beszélgetés során az alkotók, Velekei László koreográfus és Csepi Alexandra dramaturg elmondták, hogy rengeteg kutatás és esettanulmány elolvasása alapján született a darab. Az előadásban elhangzó szavak mind a való életből valók.

A három főszereplő, Artem Pozdeev, Matuza Adrienn és Herkovics Eszter Adria beavattak minket, hogyan készülnek fel az előadásra, illetve hogyan tudják ezeket a súlyos érzelmeket elengedni utána. Stáhly Katalin a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány képviseletében elmondta, milyen jelek utalhatnak arra, hogy egy gyereket bántalmazhatnak, és hova fordulhatunk segítségért. Három rendezőszakos hallgató, Korda Bonifác, Molnár Kristóf és Fejes Szabolcs pedig azt vitatták meg, hogy mennyire fontos feladata a színháznak a társadalmi felelősség vállalás.

A Ne bánts! című produkció nem kínál megoldást, viszont a darab utóélete annál inkább. Velekei László elmondta, hogy számos segélykérő gyermekrajzot kaptak előadások után, sőt az is előfordult, hogy egy 11 éves kisfiú az előadás megtekintése után jutott el oda, hogy segítséget kérjen.

A garázsban kialakított kiállítás több oldalról közelítette meg a családon belüli erőszak témáját. A falra kivetített installáción a Győri Balett tagjai jelenítették meg, hogyan reagálhat a külvilág: gyanakodva, közömbösen, együttérzéssel, megvetéssel. Belehallgathattunk zárt ajtók mögött beszélgetésekbe, egy felállított üzenőfalon pedig segítséget lehetett kérni. A garázs lépcsőházában felfelé lépkedve most már készen álltam végignézni minden egyes rajzot: összetört szíveket, késeket, koporsókat, szomorú arcokat, börtönbe zárt lelkeket láttam…

Kiérve az utcára a napsütés, a madárcsicsergés szinte szürreálisnak hat. A Ne bánts! című előadás után már semmi nem lehet ugyanaz.

Fotók: Szabó Béla