Szerdán egész nap állt a bál a Győri Balett Stúdiójában, hiszen a nagy érdeklődésre való tekintettel háromszor is előadták a nagysikerű Maszkabál folytatását.

Nem titok, hogy nagy rajongója vagyok Gryllus Vimosnak és az első Maszkabált is nagyon élveztem (a blogbejegyzés itt olvasható: https://ittvagyokamagyartancfesztivalon.blog.hu/2021/06/16/maszkabal_es_maszk_nelkuli_oszinteseg\ 

így külön öröm volt számomra, hogy a délutáni előadást ő is megtekintette. Végre volt lehetőségem megkérdezni tőle, hogy milyen érzés színpadon látni azokat a figurákat, akiket ő megalkotott és olyan színesen előad. - Amikor a színpadon egyedül játszom el ezeket a dalokat, megpróbálok a gyerekek fantáziájára építeni, ami végtelen. Egy széken ülve beszélek ezekről a karakterekről, eléneklem őket, mimikával, gesztusokkal játszom. Ugyanakkor nagyon jó érzés látni, ahogy ezek a figurák megmozdulnak, ténylegesen életre kelnek. Most pedig elnézve az erdei tisztásra emlékeztető díszletet, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan lehet összehozni a kirándulást és a maszkabált.

Mint kiderült, Gryllus Vilmos nem volt aktív részese az alkotói folyamatnak, a dalait adta a produkcióhoz, és számára is meglepetés lesz, melyek fognak az előadásban szerepelni. Amikor megkérdeztem, mit vár a mai naptól, így válaszolt: - Egyrészt azt, hogy jól fogok szórakozni, és persze azt, hogy a gyerekek is jól fognak szórakozni. Ez utóbbi még fontosabb is annál, hogy én jól mulassak, hiszen elsősorban nekik készült a darab. Kányádi Sándor bácsi azt mondta, hogy nincs gyerekvers és felnőtt vers, csak vers vagy nem vers. Ez bizonyos mértékig igaz is, bár azért az ember általában mégiscsak megcéloz egy korosztályt. Hiszem, hogy nem alacsony repüléssel kell szólni a gyerekekhez. Vannak dolgok, amiket egy gyerek még nem képes felfogni, és vannak dolgok, amiket egy felnőtt már nem érez magáénak, de attól még a megfogalmazás vonzó lehet számukra. Én a dalaimban ezt a mintát követem, az első Maszkabál abszolút megfelelt ennek a várakozásnak, és biztos vagyok ebben, hogy a második rész is ilyen lesz. 

A Maszkabál 2 egy erdei kaland része, ahol a kirándulók mulatnak és rendeznek maguknak jelmezbált. Sok-sok színes figura kel életre: emberek, állatok, növények, természeti jelenségek. Fel tudnám sorolni mindegyiket (szorgosan jegyzeteltem), de jobb, ha hagyok teret a meglepetéseknek azok számára, akik még nem látták az előadást. Úgyhogy most néhány kedvencemet emelem ki.  Az ősember szemüvegben kifejezetten mókásan nézett ki, baltájával ügyetlen táncot jár, amelynek eredményeként orvost kell hívni. Megjelenik a kalóz, akinek természetesen fél szeme és falába van, valamint papagája sem hiányozhat a színről. Egyik kedvencem volt a szakács jelenet, amelynek hátterében Chaplin zsemle-tánca született újjá, és a kelekótya varázslót sem lehetett kuncogás nélkül nézni, ahogy kezében elszabadul a varázspálca. Amikor az álom tündér megjelent, az egyik kislány felkiáltott: - Én is tündér akarok lenni! Ez kívánság az előadás utáni közös játékban meg is valósult, hiszen a gyerekek a színpadon kipróbálhatták, hogyan mozdulnak meg a különböző figurák. Nemcsak a kicsik élvezték ezt a játékot, hanem a színpad szélén álldogáló felnőttek is. Majd jött a közös fotózás a táncosokkal, és természetesen Gryllus Vilmossal. A csaknem egy óra nagyon gyorsan elrepült: „Véget ért, jaj, de kár, véget ért a maszkabál.”

Este a Kisfaludy teremben a Feledi Project Car(wo)men című előadásával folytatódott a fesztivál. A cím alapján elsőként az autókra, illetve természetesen a Carmenre gondoltam. Igazam is volt meg nem is. A car (autó) annyiban van jelen, hogy a háttérben egy autómosóra emlékeztető függöny van kifeszítve, és az öt táncosnő az előadás elején kék munkaruhában jelenik meg vödörrel kezében. Bizet Carmenjét illetően a zenéből csak részletek hangzanak el, az előadás pedig egyáltalán nem követi az eredeti történetet. Valamennyi köze azért van Carmenhez, hiszen mind az öt nő a szenvedélyt keresi és fedezi fel önmagában. Öt különböző karakter, akiket összeköt női létük, és az útkeresés: hogyan élik meg nőiségüket egy olyan világban, amelyet évszázadokig férfiak uraltak.

Eszembe jutott a Diane Morgan által megformált Philomena Cunk, aki egyik áldokumentum filmjében így nyilatkozik: „A szüfrazsettek nélkül ma valószínűleg nem állhatnék itt. A konyhában lennék, ahová tartozom.” Ez az ellentmondás végigkíséri az előadást. A táncosnők munkaruhába zárva lassan szabadítják fel magukat, mechanikus életüket a szenvedély keresése váltja fel. A lángoló érzelmek piros necc-harisnyában nyilvánulnak meg, majd a háttérben lévő függöny is vörös színre vált. A vödrökből narancsok kerülnek elő, amelyek számomra a termékenységet jelképezték. Négyük neki is áll megpucolni, majd a narancshéj-darabokkal játékos vadsággal dobálják egymást. Egyikük azonban ellenáll. Ez a darab folyamán visszatérő motívum: amikor egy valaki próbál kitörni, a többi nem hagyja. Olyan, mintha a nőiség saját elvárásainak fogságában lenne.

A maszkulin erők jelenléte a férfias munkaruhában, vagy amikor az egyik táncosnő felveszi a torreádor szerepét, szintén nem tűnik járható útnak, a szó szoros értelmében buktatókkal jár. Feledi János produkciója egy feminista mű, tele megfejtendő szimbólumokkal, és optimista végkicsengéssel.

A szenvedélyes tánc a színház előtt is folytatódott forró salsa ritmusokkal Futó Károly és a Dimenzió TSE vezetésével.

Holnap, a fesztivál utolsó napján, a Fitos Dezső Társulat fergeteges előadása látható Taven Baxtale! Legyetek szerencsések címmel a Nagyszínpadon, majd a Győri Balett Egy lépéssel közelebb című estje (Sebestyén Bálint: Műanyag szimfónia; Luigi Iannone: Tales of Life) tekinthető meg a Kisfaludy teremben. Kedvcsinálónak olvassátok el az előadás tavalyi összefoglalóját:

https://ittvagyokamagyartancfesztivalon.blog.hu/2022/06/18/uj_utak_es_kiutak

A táncolni vágyókat pedig a színház előtt várjuk táncházzal 18 valamint 21 órától, élőben játszik a Rézeleje Fanfárosok zenekar.

Fotók: Jekli Zoltán, Katona Zoltán