2018. jún 21.

Eltáncolták lelkemet a katarzisig

írta: Ittvagyoka
Eltáncolták lelkemet a katarzisig

 

Alig gördült le a függöny a nagyszínpadon a Magyar Nemzeti Balett előadását követően, máris igyekszem a Kisfaludi terem irányába. Még gondolataim a Vágy villamosán száguldanak, mivel Csontos Balázs gyönyörűen megkomponált fénytervei nem engednek elszakadni.

Amint belépek a Kisfaludi terem ajtaján, máris egy puritán mégis felcsigázó színpadkép fogad. Klimó Péter díszletterve annyira izgalmas, hogy folyamatosan  arra érzek késztetést, hogy odalépjek és megérintsem, felfedezzem. Pillanatokon belül megtelik élettel a tér.  

szb_5373.jpg

A Budapest Táncszínház táncművészei magas szintű precizitással és alázattal tárják elénk a Három nővér történetének eszenciáját Sághy Alexandra koreográfiái tolmácsolásában. Félelmem, hogy a temérdek színházi élmény, melyeknek az elmúlt napokban részese lehettem, fékezhetetlen áradatként összekuszálja gondolataimat, szintem azonnal szertefoszlott.

Már az első pillanatban nagyon feszes energiahúrokat pendítenek meg, melyek igénybe veszik teljes figyelmemet, olyannyira, hogy lehetősége sincs bármilyen zavarótényezőnek beférkőzi.

Sághy Alexandra kifinomult érzékkel bánik a kontrasztokkal. Lecsupaszítja és még mélyebbre ás a Három nővér  történetében. Egyszerű , tömény, innovatív és magával ragadó.  Az álmokkal, reményekkel, ábrándokkal, félelmekkel és  temérdek önsajnálattal átitatott falakkal teremti meg saját börtönüket. E börtön, akár egy óriási hárfa, melynek húrjait pengetve eltáncolták lelkemet a katarzisig.

Mély érzelmeket borzolt fel bennem az előadás. Belém hasított, majd meggyógyította sebemet. Hálás vagyok a IV.Magyar Táncfesztiválnak, a Budapest Táncszínháznak, annak táncművészeinek és főként Sághy Alexanrának, hogy ilyen érzékién csalta elő belőlem a katarzis érzést.  Felejthetetlen élmény.

szb_5388.jpg

 

 Tőkés Imola

Szólj hozzá