Aranybab-díj: VANmese és Forgószél
#5GYTF
Tegnap délután a Kiskalász koncertjével ért végéhez az V. Gyermek Táncfesztivál. A három nap folyamán öt előadást láthattunk, kettőt a Győri Balett Stúdiójában, hármat pedig a Kisfaludy teremben.
A gyerektáncfeszt hagyományainak megfelelően minden előadás után szavazhattak a legfiatalabb nézők, az ő voksaik alapján nyerte el idén az Aranybab-díjat megosztva a Nagyvárad Táncegyüttes és a szolnoki Szigligeti Színház koprodukciója, a VANmese című előadás és a házigazda Győri Balett Forgószél, avagy a képzelet csodája című koreográfiája.
A színház előtti téren végzett ásatások miatt a fesztivált lezáró csütörtök délutáni koncertet is a Széchenyi térre szervezték, a gyerekek a Kiskalász zenekar nótáira táncolhattak kedvükre...