Ha június, akkor Győr és táncfesztivál. Természetesnek vesszük, hogy ez így van. Pedig Kiss János, fesztiváligazgató köszöntő beszédéből megtudtuk, januárban még úgy tűnt, hogy idén nem fogják tudni megrendezni a Magyar Táncfesztivált. Ennek fényében én még jobban örülök – és szerintem nem vagyok ezzel egyedül –, hogy nehézségek és akadályok ellenére mégiscsak van fesztivál!

 A Magyar Táncfesztivál első napján a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának végzős ösztöndíjas hallgatói mutatkoztak be és osztották meg velünk kutatási programjukat és eredményeiket a Múzeumházban. Idén hárman tudtak eljönni személyesen Győrbe, a többiek munkájával videók, fotók és Szalay Tamás osztályfőnök beszámolója alapján ismerkedhettünk meg. 

Egyed Brigitta színész és bohóc zenés produkciójával indult a délután, és gyakorlati ízelítőt is kaphattunk zsonglőrködésből. Egyed Brigitta célja színház és cirkusz ötvözetéből készült előadások létrehozása, és a produkciók eljuttatása olyan helyekre, ahol mindez nem elérhető.

Nizsai Dániel színész, bábjátékos Kemény Henrik életét kutatta, és az összegyűjtött anyag alapján alkotott előadást. Saját kezűleg készített bábjait mi is megfoghattuk, kipróbálhattuk, majd láthattuk, hogyan kelnek éltre Dániel kezében Vitéz László és társai. 

Kurta Niké arra vállalkozott, hogy Weöres Sándor Rongyszőnyeg versciklusát Kodály dallammotívumaival megzenésítve minél több idősek otthonába elvigye. A produkció rövid részlete után szívfacsaró drámai beszámolót is kaptunk az idős otthonok állapotáról.

Videó üzenetben tartotta meg beszámolóját Horváth Márk, aki a szakrális színházat kutatta, valamint Tóth Tamás is, aki jászsági roma gyerekeknek hozott létre színjátszó kört és előadásokat.

Szalay Tamás ismertette a többiek izgalmas munkáját. Deres Péter dramaturg magyar ifjúsági prózai művek színpadi adaptációit vállalta, Fekete Ágnes színész, bábszínész gyermekpszichológussal együttműködve speciális nevelési igényű gyerekeknek szóló előadásokat hozott létre, Gera Marina színésznő három szemszögből írt három forgatókönyvet egy bántalmazó kapcsolatról. Hámor József táncművész-koreográfus a három év alatt három különböző darabot készített, egyikük, az Agora I. című előadás a tavalyi táncfesztiválon is helyett kapott (a blogbejegyzés itt olvasható: 

https://ittvagyokamagyartancfesztivalon.blog.hu/2022/06/18/misszio_es_kozosseg)

Marofka Mátyás színészek számára állít össze egy önállóan végezhető gyakorlati tréninget, Mezei Kinga, színművész, színházi rendező a képzőművészet, költészet és színház kapcsolatát kutatta, elsősorban vajdasági költők művei alapján.

A ma délután csak megerősítette bennem azt, amit az elmúlt években tapasztaltam: nagyon is érdemes megjegyezni az ösztöndíjasok nevét! Tehetséges és elhivatott művészek, akik nem csak a kulturális életet gazdagítják, hanem sok esetben konkrétan életeket változtatnak meg. 

Este a Nagyszínpadon hivatalosan is megnyílt a XVIII. Magyar Táncfesztivál. Kiss János, fesztiváligazgató köszönetet mondott a támogatóknak és a Győri Balett összes dolgozójának, hogy a fesztivál létrejöhetett, és arra ösztönzött mindenkit, hogy a nehézségek ellenére soha ne adjuk fel a hitünket. Nagy bejelentésre is sor került: Velekei László balett-igazgató lett a Magyar Táncművészek Szövetségének új elnöke, Fodor Zoltán pedig társelnök.

Dr. Pergel Elza, alpolgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy Győr könnyű helyzetben van, hiszen büszkék lehetnek társulataikra. Simon Balázs Róbert, országgyűlési képviselő pedig méltatta azt a sikersorozatot, amelyet a Győri Balett 1979 óta elért.

A megnyitó beszédek után a Szlovák Nemzeti Balett előadásával indult el a fesztivál programsorozata. Mint a cím, The Pieces, jelzi, darabokat, részleteket kaptunk az együttes repertoárjából, megmutatva a társulat minél több oldalát.

Az első darab, Murmuration címmel, Edwaard Liang munkája. A félhomályban egy női alak tűnik fel, majd a hömpölygő zenével összhangban sorra követik őt a többiek, körbe rendeződve, az egységből kiválva, néha egyszerre, máskor kánonban mozdulva. A fények végig sejtelmesek maradnak, a táncosok arca alig látszódik, viszont mozdulataik árnyéka külön táncot jár testükön. Majd lassan fehér tollpelyhek szállingóznak lefelé. A látvány egyszerű, megejtően szép, és valahogy arra gondolok, hogy az élet is milyen könnyen lebbenő, mennyire kiszámíthatatlan, mennyire szépséges tud lenni. Egyszer csak a lágy női energiák átcsapnak egy harciasabb táncba, hogy aztán megint minden egyensúlyba kerüljön. A Murmurationt a vándormadarak útja, szárnyalása ihlette, ahogy különböző formációkban repülnek céljuk felé. Engem azonban sokkal filozofikusabb tájakra repített.

Az első szünet után a divat világába és a 20. századba cseppentünk: a második részben két olyan darab kapott helyet, amely az együttes Fashion Ballet ’22 című előadásának része volt. Lukáš Timuľak Two című koreográfiáját a 20-es évek avantgarde mozgalma, a balett és a divat kapcsolata ihlette. Az erőteljes duettben nem mindennapi fekete ruhakölteményben jelenik meg egy táncosnő, majd mögötte fehérben díszelegve megjelenik egy férfi. Első látásra olyan, mintha ez a két világ teljesen ellentétes lenne, de ahogy a koreográfia kibontakozik, az ellentétek összesimulnak, és az egymással való kölcsönhatás veszi át a szerepet: a fekete ruha kinyílik, szinte éltre kel, együtt mozdul a táncossal, tánc és divat – egymást inspirálva, eggyé válik, valami újat alkot. A kifinomult mozdulatokat és a fekete-fehér képet egy harsány darab, az Extravaganza követte. Roman Nowitzký darabjában mintha tényegesen divatbemutatón lennénk valamikor a 80-as és 90-es években. A táncosok színes, mókás, extravagáns kosztümökben vonulnak végig a kifutón (a hatalmas válltömések nevetésre késztettek… hogyan is hordhattunk ilyesmit és gondolhattuk, hogy jól nézünk ki?!), a hangulatot pedig tetézi Prince és George Michael zenéje. A mozgásanyagot is a 80-as és 90-es évek határozták meg, amely által a táncosok nem is annyira technikai tudásukat, hanem inkább humorérzéküket tudták megmutatni.

A technika, a tiszta mozdulatsorok a harmadik felvonásban látható Entropy című koreográfiában kaptak helyet. Craig Davidson absztrakt darabjában a táncosok unisex jelmezükben teljesen nemtelenek, az egyszerű színpadkép és fények szintén azt a célt szolgálják, hogy semmi se vonhassa el a figyelmet a mozdulatokról: minden a puszta táncról szól. A koncepció, a megelevenedő szobrokra emlékeztető táncosok számomra William Forsythe és Wayne McGregor munkáit idézték. A Szlovák Nemzeti Balett változatos produkciója, amely 10. Színházi Olimpia keretében valósult meg, méltó nyitó előadása volt a fesztiválnak.

Ám, amint azt már megszokhattuk, ez estének az előadás befejeztével még nincs vége. Ideje volt táncolni a színház előtti felállított színpadon, ahol a Leidy Style Dance Club valamint a Mai Rumba kubai zenekar izzította fel a levegőt.

Fotók: Jekli Zoltán, Katona Zoltán