A XII. Magyar Táncfesztivál első estéjén a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, Borkai Zsolt, Győr polgármestere mondta el nyitó beszédét. Majd Kiss János, a Győri Balett igazgatója következett, aki az idei fesztivált a nemrégiben elhunyt Gombár Judit emlékének ajánlotta.

Hogyan is kezdődhetne máshogy Győrben egy táncfesztivál, mint a balettelőadások színes palettájával. A Győri Balett Belső hangok (etűdök egy témára) című előadása Velekei László koreográfiája. Modern íz, klasszikus zamat és egy csipetnyi fűszer a gyönyörű, képzett táncosokra, nehogy véletlenül sótlanok legyenek. Az etűdök egy témát körbejárva harmóniában, egymásból építkezve vagy egymásra reflektálva követik egymást. Tiszta tánc, tiszta mozdulatok, tiszta kontrasztok, mint a vörös a feketével, a dinamika a lágysággal. Jelen van a szenvedély, az erő; a zene simogat, majd borzongat; míg a belső hang néha súg, vagy olykor kiabál. És ha engedjük, hatásukra talán megszólalnak a mi belső hangjaink is.

Az Izrael Balett előadása a bizonyíték arra, hogy nem telhet el gálaest klasszikus balett nélkül. A türkizkék - szó szerint - Hamupipőke kosztümös balerina és partnere az előző előadás introvertáltságát ellenpontozva, az extrovertált személyiségtípust képviselik. Koncentrálnom kell az akklimatizálódásra, mert éles a váltás, meglehetősen kiabálnak a belső hangjaim.

Vadabb vizekre evezünk, amikor a Hattyúk tava kortárs átiratából, a Black and white-ból láthatunk részletet a Brnoi Nemzeti Színház Balett Társulata előadásában. A balett itt megint egy másik minőségében tárul elénk. A balerina sem a törékeny, hercegnőtípus, sokkal inkább erősebb, vadabb, új típusú női ideált mutat. A háttérben tükrök, melyeken éppen úgy hullámzik és hajlik a kép, ahogyan az egyik táncos a másikat nyújtott, megfeszített testtel egyik oldalról a másikra átemeli. A klasszikus zenei aláfestést ellenpontozza a vizuális újszerűség. Az első felvonás darabjainak sorrendjét illetően támadtak kétségeim, de jobb megoldást sem találnék...

A második felvonásban rend és fegyelem uralkodik, nem is csoda, hiszen a Magyar Táncművészeti Főiskola végzős növendékei vannak színpadon. A négy évszak – Ősz című előadásban a zene játékát, dinamikáját kihasználva mintha falevelek pörögnének a szélben. Egyetlen lány testszínű kosztümben és hat fiú. Az egyik fiú táncos őszi lomb színű, göndör haja a témához illeszkedve szinte vezeti a nézői tekintetet. A Nigel Kennedy által továbbgondolt zenemű kiváló táptalaj, Kulcsár Noémi koreográfiájával. A mű egyszerre „iskolás”, megmutatja a táncos tudását, sokszínűségét, dinamikai váltásait, és egyszerre felnőtt, érett, mint az ősz.

A Magyar Nemzeti Balett ezt követő Walking mad című előadásához odaillő bevezetőül szolgált az Ősz. A Ravel Bolero-jára alkotott mű, őszinte, tiszta, bolond és bolondos, őrült és őrületes, valamint ezek szinonimái egybegyúrva. A Bolero által megfogalmazott ösztönös, vad szenvedélyt, a szexualitást egy őszinte, költői, "pásztor idillbe" helyezi, ezzel egyszerű, tiszta, alapvető, sallangok nélküli értékrendbe állítja azt. A vörös szimbóluma elmaradhatatlan, még ha az vicces csákók (szülinapi parti kalapok) képében jelenik is meg, mert a szerelem bolonddá tesz, ugyebár, mondják az okosok… Egy fal, amelyen ajtók nyílnak és záródnak; amely ledől, majd újjáépül; amelyre felkapaszkodik a szerelmes (falra mászik); és akár magához a Kínai Nagy Falhoz is hasonlítanám, amelynek tetejéről a mélybe vetné magát a boldogtalan. Megfogalmazták a magány csendjét, amikor csak távolról szüremlenek be a zene hangjai, és a szerelmi duettet, amelynek a vége természetesen tragédia.

Mi kell még a vastapshoz? Férfiak és nők, szerelem, szenvedély, könny és dráma a megfelelő helyen némi humorral meghintve, kiváló táncosok, fantasztikus zene, és egy balett palettával bemelegített nézősereg. Mire az előadás végéhez érkezünk, már a nézőtéren ülőktől sem áll távol a walking mad jelző, legalábbis az én belső hangjaim ezt súgják…

Az ünnepi gálaest folyamán virággal köszöntötték az est díszvendégeit. Roboz Ágnes, mesternőt, Susanna Egri, balerinát, valamint Novák Ferenc Tata, koreográfust, akik munkájukkal és életművükkel hozzájárultak nem csak a magyarországi, hanem az egyetemes táncművészet alakulásához. A hölgyek idén töltötték be 90. életévüket, ezúton is kívánok mindhármuknak jó egészséget és további hosszú, boldog, táncban gazdag életet!

Kunstár Mónika

 A bejegyzésben szereplő fotókat Szabó Béla készítette.