Kedves Barátom!

Itt vagyok a Magyar Táncfesztiválon Győrben, és nagyon élvezem minden percét. Péntek este is elmentem a színházba, hogy is hagyhattam volna ki... Engedd meg, hogy elmeséljem, mit láttam és hallottam, igyekszem rövidre fogni. 

Szép piros hajnalban, ahogy a címe is mutatja, szép, felkelő ívű előadással nyitotta a péntek estét a Maros Művészegyüttes. Úgy érzem, hogy a szó legjobb értelemben vett együttessel van dolgunk. Egyéniségek vannak a színpadon, képzett, kiművelt mozgású táncosok, az uniformizálódást szerencsésen elkerülve, életkorukat és testalkatukat illetően is különböznek; mosolyuk így maradhat végtelenül őszinte.

Az előadásban harmonikus egyensúlyt teremtenek a folklórműsor és a táncszínházi megfogalmazás között. Az autentikus jelleg dominál, azonban a lírai részekben, színpadképekben fellelhetünk táncszínházi elemeket. Humoros kis közjátékaikkal megmutatják, hogy a magyar virtusban lévő erő mellett mindig ott bujkál a vidám játékosság, pont úgy, ahogyan a huncutkodás a szénában.

A népdalok, balladák zengő, erős hangon szólalnak meg, betöltik a színpadot, átjárják a lelkeket. A lírai, drámai részek, a kilenc csodaszarvas története táncszínházi megfogalmazásban jelennek meg. Érezhetően haladnak a korral, de a balladák feldolgozásakor kizárólag annyira távolodnak el, amennyire a kifejezés igényli.

A munka gyümölcse egy őszinte, szerethető produkció, amelyben az erdélyi magyar és román néptánc motívumkincse együtt él.

Az Ifjú Szívek Táncszínház Felföldi levelek című előadása Bartók Béla, Kodály Zoltán, Petőfi Sándor és Márai Sándor írásainak felhasználásával, a Szlovákia területén élő nemzetiségek hagyományos táncait mutatja be. A terület sokszínűségét kiválóan tükrözi, hogy a műsor magyar, szlovák, cigány, ruszin és zsidó zenéket és táncokat dolgoz fel.

A háttérben a kivetítőn egy régi falukép, ami az elhangzó szövegrészletekkel egy időben válik hangsúlyossá. A vetített kép mindvégig ugyanaz marad, nem változik, számomra ez kissé befagyasztja a dolgot. Ha vetítést használunk a színpadon, annak funkciója jobb, ha nem merül ki egy kép használatában. A szövegrészletek jól tükrözik a mondanivalót, azonban szerencsésebb lett volna, ha nem ugyanaz a személy olvassa fel őket; mivel Bartók, Kodály, Petőfi és Márai szavai szólalnak meg, még jobb megoldás lett volna ezt a hangváltással is érzékeltetni.

Zenekari, énekes és táncos részek váltogatják egymást, amik kevéssé mosódnak egybe, az egyes részek inkább töredezetten maradnak. Ha meg akarom védeni, akkor arra gondolok, hogy a leveleket lapozgatom sorban, teszem félre az egyiket, veszem a másikat, és így már értem is. Igazából így súrolja a táncszínházi produkció fogalmát, óvatosan lépi át a folklórműsor kategóriát. Az énekes részekhez a kisebb létszám miatt nem ártott volna valamiféle hangosítás, vagy az énekhangokon lehetne még acélosítani.

Az irodalom, zene, tánc és vetítés használata a mondanivaló szolgálatába állítva kiapadhatatlan ötletforrás, megéri rajta tovább dolgozni. Ifjú szívek, mint a csiszolatlan gyémántok. Ahogyan a terület sokszínűségét, táncait és kultúráját felvonultatják, úgy a megfogalmazás mikéntjén is érdemes volna tovább színezni, mélyíteni és finomítani. Mint ahogyan nem illik ráadás nélkül hagyni a lelkesen tapsoló közönséget sem…

Az este mivel záródhatott volna mással, mint táncházzal. A II. János Pál téren a Maros Művészegyüttes tagjai táncoltatták meg a nézőket és az ide látogatókat. Nagy szívfájdalmamra erről sajnos a Kisfaludy teremben kezdődő előadás miatt lemaradtam; ebből is látszik, hogy itt nem unatkozhat az ember. Van, aki a táncházban kapkodta a lábait, a többiek pedig a következős előadásra sietve.

No, de mára azt hiszem, így is eleget meséltem, a papír betelt, a tintám is fogyóban. Ha időd és erőd engedi, látogass el a mai eseményekre!

Ui.: Ha nem írok, ne válaszolj! :) 

Baráti üdvözlettel:

Kunstár Mónika

Kelt.: Győr, 2016. június 26.

A bejegyzésben szereplő képeket Szabó Béla készítette.