Minden táncos tudja, milyen fontos a bemelegítés, milyen fontos a nyitány, így "in medias res" nem kezdődhet egy fesztivál sem. Győrben idén kiállítás megnyitó, ünnepi gálaest és szabadtéri koncert várta az ide látogató, lelkes közönséget. Mielőtt kezdetét vette a XIII. Magyar Táncfesztivál ünnepi gálaműsora, Bege Nóra fotóiból és Malasits Zsolt, festőművész képeiből álló kiállítás megnyitójára voltam hivatalos.

A Színpadon innen, színpadon túl… címmel jelzett fotósorozat a 65 éves Magyar Állami Népi Együttesről készült, a háttérmunkát, a hétköznapi megpróbáltatások pillanatait próbálja megragadni; azokat a motívumokat emeli ki, ami a néző számára ismeretlen és láthatatlan. A mosoly mögötti a szenvedést, ami a mű megszületésekor már mondhatni senkit nem is érdekel (talán magát a táncost, aki „elszenvedi”, a legkevésbé), mert felülírja a siker, a katarzis és az eufória. A kedvencem a tánccipőt és a térdvédőt ábrázoló kép lett, tárgyak, amiknek a története, mondanivalója egyből kiabál a képről. Nincs rajta egy táncos sem, mégis mind ott van a képben.

A fotók fekete-fehér fény- és árnyékvilága kontrasztos a Fénytánc című kiállítás festményeinek lángoló színeivel, amiken a narancs és a vörös árnyalatok dominálnak. A képeken a formák jellegzetesek, képlékenynek tűnnek, mintha folynának még a színek a képen, mintha megmozdulhatnának az alakok. Nem fagyasztotta meg a pillanatot, inkább lassú tűz felett melegen tartja. A fény és árnyékhatást csak fokozza a színház csillártermének adottsága, ahogy a napsugarak darabokra törnek a csillárok gömbjein, és a képekre szóródnak. 

Nyitógála és premierek

A XIII. Magyar Táncfesztivál ünnepi gála előadása a hivatalos köszöntők után egyszerű, tiszta nyitánnyal indul, ahogyan a címe is mutatja: Tiszta lélekkel, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola produkciója. Egy tiszta hang, egy felütés, ami bejárja, behangolja, mintegy megszenteli a teret.
A nyitógála színeit látva felmerülhet a kérdés: Mi a balett? Avagy mi minden a balett? Tiszta lélekkel (Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola) – Don Quijote variációk (Magyar Táncművészeti Egyetem) – Egy varsói menekült (Győri Balett) háromszögében nézve, merőben más színek, más eszköztár, más kifejezés, más esztétika nyilvánul meg az előadásokban; más a mondanivalójuk, talán mondhatnánk, hogy más közönséghez is szólnak. A korokon átívelő tradíció és iskola mindháromban jelen van a mozdulatok mögött; azonban egymástól eltérően a puritán megszólalás, a gyönyörködtetés, avagy hangsúlyosan történetek, érzetek, sorsok és emberéletek ábrázolása sorakozik fel egymás mögött.

Győri Balett: Egy varsói menekült (Bemutató)
Mire eszmélnék, megtörtént, mire eszmélnék, vége…

Elgondolkodtató, bensőséges monológ, mintha tényleg testközelből éreznénk, mi történik a szögesdrótok mögött. A látvány életre kelti a történetet, nemcsak gondolkodtat, „éreztet”. Feszülő szögesdrót – feszülő izmok, a zene, a kép, a hang, a szöveg összhatása valósággal összezilál. Az erős és határozott ingerek egymásra vetülése kiváltja azt a feszültséget, amit a téma sugall, amit a mondanivaló kifejez. Amikor vége szakadt, az volt az érzésem, hogy még folytatni kellett volna, most még nem lehet vége. Hol van a vége? Beletapsoltunk? Megszakítottuk, félbeszakítottuk? Hogy folytatódik? Vajon folytatódik? Vagy netán így van kegyetlenül és kíméletlenül vége… És igen, pontosan így, hiszen a vége sosem akkor jön, amikor várjuk, a halál sem akkor jön, nem mi döntünk róla.

A vetített látvány és az erős szöveghatás miatt pillanatokra átzökkentem, szinte nem láttam tudatosan a táncost, csak éreztem, hogy táncol. A tánc mondhatnánk, így néhol háttérbe szorul, de pont ugyanígy veszik el az ember egy kiszolgáltatott élethelyzetben, pont ugyanígy zsugorodik össze, amikor nálánál hatalmasabb erők telepednek rá, és törnek az életére. Beszippantott a látvány, az összhatás. A vetített háttérrel a táncos kapcsolatban van, kényszerű kapcsolatban, hisz életének keretét, a teret teremti meg, a helyzetet, amibe sorsa kényszerítette. Arcképeket és mozgóképeket látunk, menetelést a bizonytalanba. A szöveg, amit hallunk, erős, tömör. Az egész gyors és váratlan, pont ennyi, se több, se kevesebb. Nézném még, de hogy is van ez, nézném a szenvedést?

Nincs döntéshelyzet, nincs választás, csak az ember van egyedül a kör közepén, a középpontban, és mégis háttérben, mert a körülötte lévő erők hatalmasabbak, talpon áll, de összeroppantják. Talán ilyen érzés lehet, amikor a bőrömbe beleakad a szögesdrót… Mire eszmélnék, megtörtént, mire eszmélnék, vége…

Győri Balett: Romance (Bemutató)

Kodály Zoltán műveinek hangjai szépen ívelnek a testeken, átfutnak rajtuk, és szinte hangjegyekké formálódnak a kezeken, lábakon. Az egymás után fűzött szólamok, zenei motívumok úgy jelennek meg a táncosok testén, mintha a jellegzetes hangzást, a ritmust lefordítanánk egy másik nyelvre, a balett nyelvére. Néhol olyan érzésem támad, mint amikor a beszéd akcentussal hangzik, de ez korántsem vesz el belőle, inkább hozzátesz az értékéhez; elvégre is nem fordítás ez (hogy is lehetne annak képzelni).

A zenei összhang, a motívumok, futamok sokszínűsége a táncban is megjelenik. Klasszikus, finom lágyság sugárzik belőle, így akár egy szépen ívelő vörös gyöngysor a leány nyakán, úgy fűződnek egymás után a szólamok. A sok karmunka, láblendítés, forgás a maga nyelvén hozza ugyanazt a dinamizmust, amit a zenében megjelenő változatos motívumok megjelenítenek. A felhangzó kánonokat szépen ívelő, lendületes emelésekkel erősítik fel, a futamok sokszínűségét a mozgásanyag is visszatükrözi. A páros táncokra emlékeztető kettősök szépek és egységesek, a formai váltás, a csúsztatott lendítések, lendített emelések, mintha a forgatás motívumának átértelmezései lennének.

Pál Eszter, népdalénekes hangja és jelenléte emeli az előadás tradicionális és lírai töltetét. A körré való összekapaszkodás, az egységre való utalás csodaszép, lendületes emeléssel kap hangsúlyt; és méltó pózba fagyasztva őrzi meg a pillanatot, hogy megálljon a levegő, és ez a pillanat valóban emlékezetes maradjon. Hangzás és mozdulat harmóniáját én ezen a ponton éreztem a legerősebbnek. Mi lehet a kör közepén? Maga az emlék? Tisztelet és érték? Talán itt van mindaz, amit Kodály hagyott maga után az utókornak.

A finomságban és lágyságban már vártam a felfelé ívelő dinamizmust, már vártam a kitörést; és ahogy erősödött a zene, még visszafogottak voltak; nagyon szurkoltam nekik, hogy a végére sikerüljön kiszabadulniuk a lágyságból. Tudtam, hogy biztosan a féktelenség eleganciáját fogják képviselni. Legyen erős, legyen igazi, legyen saját nyelv. Az előadás klasszikus, tisztelettudó, méltó emlékezés volt. Kecses, formás és cizellált, akár a háttérre virtuálisan kirajzolódó népi motívumok. Elegáns és egységes, akár a fekete-fehér hangjegyek szoros egymásutánja a papíron.

Az ünnepi előadást követően állófogadást tartottak a színház aulájában, a szabadtéri színpadon pedig mindeközben Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar vidám dallamokkal szórakoztatta a közönséget. Az első nap néptáncos vonalát már a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Rókatánc című előadása beharangozta az ünnepi nyitógálán, ezt követően pedig a Nagyvárad Táncegyüttes előadását láthattuk a Kisfaludy teremben.

Nagyvárad Táncegyüttes: Ütközések
Párkapcsolati bajok, avagy kapcsolati párbajok

Bátor és értékelendő kezdeményezés egy merőben más szituációba, társadalmi problémakörbe helyezni a néptáncot, ahol a hagyományos férfi, női szerepek hangsúlya hordozza tradicionális mivoltában a lényeget. A Nagyvárad Táncegyüttes mondhatni társadalomkritikát rajzol, társadalmi problematikát vet fel, és az ábrázolás szolgálatába állítva a néptánc mellé modern, kortárs mozgásformákat választott.

Határozott ritmusokkal, férfi dominanciával indul, de hamar kiderül, hogy a hagyományos férfi, női szerepek itt nem játszanak. Itt hiába is keresnénk, hogy ki hordja a nadrágot, mert mindenkin szürke nadrág van. Mint egy fekete fehér felvétel, mintha tévét néznénk a keserű valóságról, a színes filterek nélküli, fakó hétköznapokról, egy tükör, ami csak a keserű valóságot mutatja meg. A nők, még ha női szerepet játszanak, akkor is keménynek tűnnek. Harcok és párbajok szemtanúi lehetünk, megalázást és megalázottságot, bántást és sérelmeket vonultatnak fel. A kedvesség időszakos, a haraggal végletes, túlnyomórészt a negatívumok lengik körül fenyegető erővel a darabot. A mondanivaló végletes, az előadókon nem mindig érzem, hogy elérik a határokat. A táncosokon jól látszik, hogy mely mozgásnyelv a sajátjuk (abban otthonosan mozognak), és melyek idegenek tőlük. Nem egyformán áll jól a testükön a modern mozgásvilág.

Az előadás mindvégig a lábakra koncentrál, „cipőhangsúlyos”, jelkép, metafora, kellék, vajon egy cipőben járunk? Tanulság: Nem a ruha teszi az embert - Nem a cipő teszi a férfit / a nőt. Ne ítélkezz, hiszen nem jártál az ő cipőjében, lehet, hogy az számodra is kényelmetlen volna.

Kunstár Mónika

A bejegyzésben szereplő képeket Szabó Béla készítette.