B, mint bezártság - B, mint Birdie
Frenák Pál Társulat: Birdie
A színház előtti szabadtéri színpadon még javában koncertezik az Alma Együttes, amikor a felnőtt közönség már Frenák Pál Társulatának előadására gyülekezik. Mivel most jöttem a Gyermek Táncfesztivál nyitó előadásáról és várakozás közben a fülembe harsognak a gyerekdallamok, csak perceim vannak felnőni jó pár évet. Ez az igazi élmény, minden másra ott a Master Card (azt mondják), komolyra fordítva a szót, irány az előadás!
B, mint bezártság, B, mint Birdie, keretek, határok, korlátok, mint a madárnak a kalitka. A táncosok mozgása valóban puha, leginkább tényleg „csontok nélküli”, nem emberi mozgásra emlékeztet. Gyönyörű szép férfi testek virtuóz tánctudással, természetellenes hajlékonysággal, a női szerepek rugalmasságával felruházva. A spárgába csúszás, áthajló állóspárga, erőfeletti izommunka gyönyörködtet, de mi van itt még?
Test a testtel kapcsolatot teremt, olykor tökéletes szinkronban mozog, szárnyak mozdulnak, repdesnek, testek hajlanak rugalmasan félbe. Félelmektől ideges tekintgetéssel, állati ösztönöktől vezérelve lesik a veszélyt, talán egy nagyobb madarat, ami náluk is virtuózabban bánik a mozdulatokkal. A fényes csövekből épített, világítás fényében csillogó kereten másznak, lógnak, ívbe hajlanak; testük tekeredik, olykor idegesen megfeszül, amikor a szárnymozgásukat imitálják.
Jelen van a női minőség, de míg a férfi domináns, a nőt lealacsonyítja, sőt az előadás végére szétzilálja, megtöri, lemezteleníti testben és lélekben egyaránt (szó szerint is félmeztelenre). A férfiak ereje nem változik. A fehér pólyával bekötözött, arctalan táncos elidegenített szólóját követően fekete és fehér frakkban jelennek meg.
A zene erőteljesen dübörög, néha klasszikusra, olykor áriára vált. Majd amikor Edith Piaf legendás sanzonja felhangzik, a színpadon egy rendkívül magas, fekete bőrű nő sétál át magassarkú cipőjében keresztbe, útját fénysáv világítja meg. Mögötte, mellette, körülötte a násztáncot járó udvarlója. „Madárkánk” bajban van, egy „struccba” lett szerelmes, de mint tudjuk, a szerelem nem ismer határokat.
A szerelmi idillt a félmeztelen női táncos érkezése, töredezett, széteső, nyugtalan mozgása, a magassarkú cipőben csetlő-botló lépései törik meg. Ha még nem lennénk biztosak benne, hogy itt valami baj van, meg kell döbbenni, a biztonság kedvéért ordít egyet. Nem női sikoly, hanem panasz, fájdalom, a gyötrelem mélyéről jövő szándékos kiáltás lenne ez.
Amikor J. S. Bach Cello Suit No.1 című műve élőben megszólal, a cselló sírásába időnként egy hosszabb, elnyúló női ordítás vegyül, amely egyre fogyó erővel többször megismétlődik. Amikor a cselló hangja az elhaló szívdobogás hangjával kicseng, a döbbenet úgy reppen a nézőkre, ahogy a madarak az ágra. Hogy tovább marad az ágon, vagy egy pillanat alatt tovaszáll, ezt mindenki döntse el maga!
Kunstár Mónika
A bejegyzésben szereplő fotókat Szabó Béla készítette.